2010. november 7., vasárnap

Gesztenyés muffin


A muffin kezdetekben nem volt mutatós, sőt amit eleinte lehet kapni (úgy 10 éve) tömör, fojtós, folyadék nélkül ehetetlen... volt. Így nem tartozott a kedvenc süteményeim közé, motiváció hiányában nem is kísérleteztem. A szilikon formák divatba-jövetelekor, kaptam mini muffin-sütőt. Az első próbálkozásaim, nagy sikert arattak, így el kezdtem saját receptek szerint sütni, nem csak édeset, hanem sósat, kolbászos, sonkás, spenótos is szerepelt a "repertoárban". Mai kísérletezésem eredménye a gesztenyés muffin. 12 nagy muffin ra elegendő a következő recept:
2 tojás
15 dkg cukor
10 dkg gesztenye lekvár
3 evőkanál sütőrum
10 dkg vaj
10 dkg étcsoki
15 dkg liszt
és egy mokkáskanál sütőpor
25 dkg gesztenyemassza
fehér és étcsokoládé bevonó
Először elkészítem a díszítést. A gesztenye masszához keverek egy kis rumot és vajat (5dkg), ha szükséges. majd 12 gesztenyét készítek golyóból kiindulva. Felhasználásig mélyhűtőbe teszem.
Bekapcsolom a sütőt 180 fokra, majd neki látok a tészta készítéshez.
A tojásokat felverem a cukorral, hozzáadom a gesztenyelekvárt és a rumot, majd keverőkanállal eldolgozom a korábban vízgőz felett felolvasztott, majd kissé hűlni hagyott vaj és csoki keverékét. Végül nagy mozdulatokkal hozzákeverem a sütőporos lisztet.
A teflonos muffinsütő mélyedéseibe kapszlit helyezek, (így kevesebb a mosogatni való)
mindegyik aljára teszek a masszából, majd kis golyókat formázok a megmaradt gesztenyemasszából, amit a kapszlik közepére helyezek. A maradék tésztával gondosan beburkolom a golyókat. 25 perc sütés után rácsra helyezve kihűtöm őket.
Felolvasztom az "ét" tortabevonót megmártom benne a mélyhűtőből kivett gesztenyéket, a maradékkal bekenem a sütik tetejét. Ha megdermedt, kevés olvasztott fehércsokival ráragasztom a gesztenyéket.
Frissen felvert tejszínhabbal tálalom.

1 megjegyzés:

  1. Itt töltöttem a fél délutánomat, jó volt itt vendégeskedni, jobbnál jobb receptek és fotók, jövök még :) Ez is szuper ötvözött muffincsoda lett!

    VálaszTörlés