2016. június 3., péntek

Epres álom 2. (Epres túrótorta)

Kedves hűséges blog olvasók, mindig megígérem, hogy a jobbnál jobb kreációmat megosztom, de sajnos csak a fényképezésre jut időm, de ami késik az nem múlik....
Epres sütit szerettem volna enni. A szedd magad akcióra most épp nincs időm, így a Lehel csarnok "eperfesztivál"-ját kerestem fel, s gyorsan beszereztem a sütihez valókat.
 
Hozzávalók (egy 24 cm átmérőjű tortához)
1 csomag zabfalatok (20 dkg)
1 nagy pohár tejföl
1/2 kg túró
8 dkg vaj
zselatin
1 citrom
kevés tej vagy tejszín (kb. 1-1,5 dl)
ízlés szerint porcukor, vanillincukor

A tortaforma aljára sütőpapírt helyeztem, majd megolvasztottam a vajat. Nekem volt otthon egy fél csomag zöldalmás zabfalatok azt kevertem egy kis Győri Édessel, robotgéppel morzsásra őröltem. Majd összedolgoztam az olvasztott vajjal, s bele nyomkodtam a forma aljába. Itt két lehetőség közül választhatunk: vagy 10-15 percre 180 fokos sütőbe dugjuk, vagy hűtőbe fél órát dermesztjük. Mindkettőnek az a célja, hogy az alap megszilárduljon. ezalatt botmixerrel vagy turmix-szal a túrót, a tejfölt és a citrom héját és levét krémesre keverjük. A pépesítés előtt került a masszába a kb. 5 dkg-nyi porcukor és 2 zacskónyi vaniliás cukor. (azért nem pontos a mennyiség, mert saját készítésű vaníliás cukrot, és érzésre öntött porcukrot használtam.)  Ez alkalommal lapzselatint használtam az Oetker-es zacskóban 6 db lap van ezeket hideg vízbe áztattam. Nekem korábbról maradt 1 dl 20%-os főzőtejszínem, abba töltöttem még egy kis tejet, mikor forrni kezdett lekapcsoltam alatta a gázt és beletettem a kicsavart zselatin lapokat felolvadni. (A porzselatinnal is hasonlóan jártam volna el, a tej egy részében  elkeverem az egy zacskó zselatint, majd hozzá öntöm a melegített másik részhez.)

Amíg kicsit hűlt a zselatinos folyadék, a tortakarika szélére is vágtam sütőpapírt. s kiraktam körbe félbevágott eperszemekkel. Ezután a zselatint gyors mozdulatokkal alaposan belekevertem a túrós masszába, majd a formába töltöttem. félórás dermedés után a tetejét díszítettem eperszeletekkel, körkörösen, s a Rómából hozott zselatin spary-val lefújtam. Ettől nem szárad ki a gyümölcs felülete és szép fényt is kap. (Itthon, hideg-zselé néven lehet kapni kisebb kiszerelésben, amit aztán ecsettel vihetünk fel a tortákra.) Sajnos, nagyon finom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése